A Zöld csoportos Pleskó Isabell nagymamáját, Huberné Meggyes Mártát, „Hubi Mami”-t nagylelkű felajánlásán keresztül ismertük meg közelebbről. Mártika nagy örömöt szerzett - kicsiknek és nagyoknak egyaránt - azzal, hogy az óvodánknak ajándékozott közel 100 ujjbábot, melyeket tavasszal a faliújságunkon, egy csokorba rendezve mutattunk be. Ezúton is nagyon köszönjük!

Ez a felajánlás, és a mesés kézműves munka inspirálta a most következő interjút.

Készítsünk együtt Waldorf babát!

Egy baba kitüntetett szerepet foglal el a gyermekek életében, hiszen játék közben a gyerekek a babákra vetítik ki érzelmeiket, velük játsszák el a napközben átélt tapasztalatokat. A Waldorf baba arca nagyon egyszerű, sematikus, a kis emberpalánta dolga, hogy a képzeletében élő érzelmekkel ruházza fel kispajtását. A Waldorf pedagógia szerint éppen ezért nincs szükség eleve megjelenített érzelmekre egy játékbaba arcán. A babák természetes anyagból készülnek, kártolt gyapjúval tömjük őket, amitől nagyon finom, megnyugtató illatúak, és ölelnivalóan puhák lesznek.

A Minimi Waldorf Kuckó baba készítő műhelyében lépésenként, a saját kezetek munkájának köszönhetően megszületik egy 30-35 cm-es Waldorf baba, a közös munkánk végén pedig mindenki egy egyedi babával tér majd haza.

Lehetőség lesz Waldorf plüss testű baba (30cm) és babatest anyagú baba között választani (35cm).

 

JELENTKEZEM A TANFOLYAMRA!

 

           

 

TEMATIKA:

Az első nap megismerkedünk az anyagokkal, megtanuljuk a Waldorf baba fej és test technikáját, és mindenki elkészíti a saját babáját. A haját egyszerű módon készítjük el, illetve, ha valaki tud horgolni, megpróbálkozhat a horgolt sapkás hajjal is. Kérlek, az első nap végére hozz magaddal egy puha anyagot, amibe a babádat bebugyolálhatod és hazaviheted, meglátod, egészen a szívedhez nő a készítés ideje alatt.

A második nap ruhát készítünk, alsóneműt és egy egyszerű szabású ruhácskát. Ha marad elég időnk, akár egyéb kiegészítőt (kistáska, hajpánt) is kaphatnak a babák.

Ezt hozd magaddal:

  • olló, szabócenti vagy 30 cm-es vonalzó, gombostű, jegyzetfüzet
  • amennyiben lehetséges, a második napra hozd el a varrógépedet, hogy ne várjunk egymásra a gépi varrásnál. (minimális gépi és kézi varrástudás szükséges)

A tanfolyamot kis csoportban, minimum 3 fő jelentkezése után tudom megtartani. A csoport létszám maximum 8 fő.

A tanfolyam időpontja: 2016. március 5-6. 10-15 óráig. (2*5-6 óra)

A tanfolyam helyszíne: Erdőszéle Óvoda, Budapest XXII. kerület, Vöröskúti határsor 22. (Pedellus utca 47., sarok)

A tanfolyam díja: 20.000 Ft. 

Hozd magaddal barátnődet! A jelentkezéskor hivatkozz a Barátnő-kedvezményre, így 18.000Ft-ra változik mindkettőtök részvételi díja!

Részvételedet a tanfolyam díj 50%-ának befizetésével tudod biztosítani, mely tartalmazza:

  •  egy 35 cm-es baba testéhez és ruhájához szükséges összes alapanyagot, eszközöket, textíliát, fonalakat a saját készletemből (kb. 8000 Ft értékben)
  • a baba testének szabásmintáját
  • az oktatás díját
  • üdítőt, teát és csupa egészséges finomságot

Gyere, sajátítsd el ennek a varázslatos hobbinak az alapjait egy jó hangulatú társaságban, és készítsd el velünk a saját babádat! 

          

 

JELENTKEZEM A TANFOLYAMRA!

Minden egyéb információért keresd bátran a tanfolyam szervezőjét: Igari Judit +3620/366-9025.

Nem tudjuk hogyan is kezdjük el a tanítást, hiszen mi már olyan természetességgel kötjük meg nap, mint nap a cipőnket. Pedig vannak ám szuper segítő ötletek, amikre nem is gondolnál!

Sok szülő küzd azzal a problémával, hogy nem tudja hogyan elmagyarázni a technikáját. Mondja így, körbeírja úgy, de valahogy mégsem látni a gyermek tekintetén, hogy értené a lényeget. Akinek nem válik be a nyuszifüles módszer, azoknak itt egy olyan mentőöv, ami lényegesen megkönnyíti a dolgot.

Kedves Szülők és leendő Ovisok!
Engedjétek meg, hogy meghívjunk benneteket egy személyes találkozóra, Budapest legújabb angol-magyar magánovijába.

Weboldalunkon igyekszünk bemutatni Nektek, mik az általunk képviselt értékek, mit tartunk fontosnak az óvodai nevelés során, de azt valljuk, igazán a személyes találkozó alkalmával van lehetőségetek meggyőződni arról, hogy az óvodánk tekintetében valódi kis kincsre bukkantatok. :) Számunkra a legfontosabb, hogy a gyermeketek biztonságos, szeretetteli környezetben, a személyiségét, adottságait alapul véve, a saját tempójában, de mégis, egy összetartó közösségben, szakképzett óvónők irányítása mellett tapasztalhassa meg az őt körülvevő világot. Ezt rengeteg játékkal, kézműves foglalkozással, sok kirándulással, szabadtéri tevékenységgel segítjük elő. Ugyanakkor nevünkből (is) adódóan kiemelten fontos nálunk a környezet védelme, az arra való nevelés is.

Az Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában olvasható volt egy figyelemreméltó és lebilincselő írás Gerald Hüther professzorral, aki az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus. Közérthetően elmagyarázza, mi történik a gyerekek agyában, amikor tévéznek vagy számítógépeznek.

 - Professzor úr, Ön neurobiológusként azt kutatja, hogyan hat a média az emberi agy fejlődésére. Tudna nekünk egy gyerekeknek szóló jó tévéműsort vagy számítógépes játékot ajánlani?

- Nem, és ilyesfajta ajánlások nem is visznek minket előrébb. Mert úgy csak egy felszínes eszmecserébe bonyolódnánk a kínálatok tartalmi minőségéről - ezt azonban jobb elkerülni.
A másik, hogy nem is kell sokáig keresgélnie: nagyon gyorsan talál öt olyan tanulmányt, amely kimutatja Önnek, hogy állítólag milyen jó is a gyerekek számára a tévézés. További öt tanulmány ezzel szemben viszont azt fogja bizonyítani, hogy a televízió rossz. Ez a vita teljesen haszontalan a szülők számára. Én nem tartalmakról beszélek, sokkal messzebbről közelítem meg a kérdést.

Hogyan tud a zenei nevelés segítségével gyermekünk tájékozódni a világban? Elkezdhetjük-e már óvodás korban megismertetni a    zene  világával? Miért van szükségünk hagyományainkra, saját népzenénkre, egyedi dallamkincsünkre, saját táncainkra?

A hagyomány - minden népnek saját hagyománya az, amely az idők kezdete óta valamennyi közösséget a saját helyén és idejében megtartó erőként vezeti. A hagyomány nem a múltat konzerválja, hanem a régi tudást megőrizve szervesen olvasztja magába a folyamatosan változó jelenkor hatásait. 

Az ovi első napjairól a Városházi Hiradó 10. száma is beszámolt, ami ide kattintva olvasható.