„Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe.”  Kodály Zoltán

Óvodánk legmeghatározóbb feladata a gyermekek érzelmi biztonságának megteremtése, nyugodt szeretet teljes kiszámítható napirenddel. 
A gyermekek értelmi fejlesztése tudatosan tervezett tevékenységeken keresztül valósul meg.
A tapasztalatszerzés az alkalomszerű és folyamatos megfigyeléseken keresztül történik, miközben felfedezik az azonosságokat, a különbségeket, és ok-okozati összefüggéseket állapítanak meg.

Felkészült óvónőinknek köszönhetően magas színvonalon valósul meg a gyermekek mindennapos tehetséggondozása, az óvoda épületének különleges adottságai pedig ideális környezetet teremtenek a harmonikus fejlődéshez.  

A gyermekek az óvodás kor végére az iskolai élet sikeres megéléséhez szükséges szociális-, értelmi- és fizikai fejlettségi szintjére kerülnek, gazdag szókinccsel rendelkező, bátor, befogadó, kreatív gyermekekké válnak. Kialakul az önmagára és környezetére is igényes kisgyerek értékrendje.
Az Erdőszéle Óvodába járó gyermekek lelkileg kiegyensúlyozottan, önbizalommal telten lépnek át az iskola küszöbén, rengeteg élményként bevésődött tudással, az angol nyelvismeret alapjaival, és szélesebb látókörrel rendelkeznek, mint társaik.