Hogyan tud a zenei nevelés segítségével gyermekünk tájékozódni a világban? Elkezdhetjük-e már óvodás korban megismertetni a    zene  világával? Miért van szükségünk hagyományainkra, saját népzenénkre, egyedi dallamkincsünkre, saját táncainkra?

A hagyomány - minden népnek saját hagyománya az, amely az idők kezdete óta valamennyi közösséget a saját helyén és idejében megtartó erőként vezeti. A hagyomány nem a múltat konzerválja, hanem a régi tudást megőrizve szervesen olvasztja magába a folyamatosan változó jelenkor hatásait. 

Egy gyermek, aki saját népének dalkincséből énekel, örömmel tudja járni saját táncait, ráadásul, ha népe meséit hallgatja, mondókáit mondja és játékait játssza, megtapasztalja, hogy saját nyelvünkön tudunk a legszebben és legigazabban szólni egymáshoz.

A kicsik, ahogy a dalokat, mondókákat, gyermekjátékokat éneklik-játsszák, megtanulnak biztonsággal jelen lenni a hang, a figyelem és a csend világában egyaránt. Hangszíneket, lelkiállapotokat tapasztalnak, s a sok száz éves énekeken keresztül saját édesanyjuk, nagyanyjuk, dédanyjuk – őseik világával találkoznak közvetett, de mélyen átélhető módon.

A kicsi gyerekek született érzékkel ragadják meg a dolgok lényegét. A dalokban, mondókákban megélt ritmikusság segíti őket a természet ritmusaival való összhang átélésében. Az összehangolt mozdulatok, a természetes mélylégzés, a földhöz, mint szilárd alaphoz való kapcsolódás és a perdülő mozdulatok egyensúlya juttatja őket a tánc sokrétű öröméhez. A teljességre hangolt, generációkon átörökített játékok által jobban megtapasztalhatják önmagukat, kipróbálhatják ügyességüket, tudásukat az egyes helyzetekben. A különböző típusú játékok során egyszerre fedezhetik fel magukban az egyéniséget és a közösség nélkülözhetetlen tagját.

Énekeink, pentaton dallamvilágunk a közös zenei ősnyelv lenyomatai. Gazdagságuk mérhetetlen és számos változatban élő. Ezen dallamok lelki egészségmegőrző, gyógyító hatását a régiek is ismerték. Ahogy a játék, a zenélés is önfeledt állapotba emel, nyugalmat és örömöt ad, s ízelítőt a végtelenségből, azáltal, hogy a gyermek teljes lényével jelen van a megélt pillanatban.

Szerencsére egyre több helyen, egyre több gyereknek van lehetősége arra, hogy táncházakban, hagyományőrző foglalkozásokon újratanulja, magában megerősítse elei tudását.

 

 

Forrás: Gebri Bernaderr, lurkovilag.hu